Szőnyi Viktor
Fogalomtár 2024-06-22

VIX index, Volatilitás index

A volatilitás egy olyan fogalom, amellyel az árfolyamok mozgékonyságát, változékonyságát fejezzük ki. A volatilitás több tényezőből épül fel és jellemző az adott részvényre/devizára.

Ha például egy részvény, amely egy átlagos napon 2%-ot szokott elmozdulni, 2 hétig minden nap 0,5-1%-okat emelkedik és esik, akkor az aktuális időszakban alacsony volatilitás jellemzi. Amennyiben azonban az előzőekben megismertetett részvény ennél hirtelen jelentősebbet mozog (pl.:5-10%-ot) és ezt huzamosabb ideig fent is tudja tartani, akkor jelentősen megnő a volatilitása.

Implikált volatilitás
Az implikált volatilitás az opciók árából számítható az ún. Black – Scholes képlet segítségével. Az implikált volatilitás tulajdonképpen nem más, mint a termék árának a piac által várt volatilitása. Általánosságban elmondható, hogy az implikált volatilitás nő, amikor a piac medve, illetve csökken, amikor a piac bika. Ez azon a tényen alapul, hogy a medve piacokat sokkal kockázatosabbaknak állítják be, mint a bika piacokat. Ezen tulajdonságukból adódóan kimondottan jól használhatóak a piac irányának meghatározására.

A volatilitást fejezi ki számok segítségével a cikkünkben tárgyalt két index, a VIX és a VXN is. A Prof. Robert E. Whaley által kifejlesztett VIX index, a Chicagoi opciós piac volatilitás indexe, melyben az S&P500 index opcióinak implikált volatilitását szokás mérni. Ezen tulajdonsága miatt gyakran hívják a félelem indikátoraként is, amely a piac, volatilitással szemben támasztott várakozásait mutatja az elkövetkező 30 napra előre.

A másik kevésbé elterjedt mutató, a VXN, mely a Nasdaq 100 eladási opcióinak implikált volatilitását méri. Az ábrán jól megfigyelhető a piac irányának és az index értékének alakulása közötti fordított kapcsolat.

Opció
Az opció egy olyan szerződés, mely jogot ad arra, de nem kötelez, hogy a jövőben megvegyünk (call, vagy vételi opció) vagy eladjunk (put, vagy eladási opció) egy terméket egy előre kialkudott áron. Ezt a típusú származtatott terméket szokás fedezeti ügyletként, valamint önmagában kereskedésre is használni.
Ezek a származtatott termékek sokkal gyorsabban reagálnak a piac változásaira, mint az alapjukként szolgáló részvények, hiszen a számításukkor figyelembe veszik a piaci volatilitást is. Mindemellett magába foglalja a piac várakozását a termék árának alakulását illetően.

A piac és az indexek kapcsolata
A VIX, valamint a VXN indexek alapját az eladási opciók szolgáltatják. Így az indexek értéke akkor emelkedik, amikor a piacon megnő az opciók iránti kereslet, valamint hirtelen kilengéseket láthatunk. A kereslet csökkenésekor, illetve a mozgások csendesedésekor csökken az értékük.
Az indexek akkor vesznek fel extrém magas értékeket, amikor az opciók iránt jelentősen megnő a kereslet, azaz sokan számítanak az árak esésére (csúcsok közelében). Az indexek extrém alacsony értékeket vesznek fel, amikor már csak nagyon kevés piaci résztvevő számít az árak további csökkenésére, jellemzően mélypontok közelében.

Az előbbiekben ismertetett gondolatokat a tapasztalt, sikeres kereskedők is előszeretettel használják döntésük meghozatalakor oly módon, hogy amikor a VIX index extrém magas értékeket vesz fel, akkor eladási pozíciókat keresnek a piacon. Éppen ezért érdemes nekünk is figyelnünk a VIX index alakulását.

Szőnyi Viktor

Előző poszt Következő poszt

Facebook vélemények

Shape
5* elégedettségi mutató

All The Millions

Copyright © 2024 by allthemillions.com | Made with 💚 by DigitalCareStudio LLC. & A
    0
    Kosár
    Kosár üresVissza az árakhoz