A technikai kép nem igazán más az Apple esetében sem, mint az Nvidiánál volt, itt is megjelent a túlvettség, de szerintem itt, mivel ez már nem egy akkora sztár részvény, és nincs akkora Hype körülötte, sokkal nagyobb esélyét látom egy visszarendeződésre, majd onnan egy újbóli emelkedésnek, (főleg, hogy az 50-es mozgóátlag még csak most keresztezte a 200-ast, ellentétben a többi nagy tech cég papírjaival. Az Apple ilyen jellegű ,,lemaradásának” vállalati okai voltak, de mostanra ezek elhárultak, plusz a cég egy gigantikus saját részvény visszavásárlái programot is bejelentett.
Minden esetre az RSI itt is segíteni fog nekünk, egy jó beszállót találni, szerintem valahol az 50 napos mozgóátlag körül kell majd figyelni.
Az Apple részvények Put/Call aránya amúgy extrém, több, mint egy éve nem látott túlvettséget mutat, tehát itt is várakoznia kell annak, aki venni szeretne…
De, majd figyelemmel kísérjük ezt a részvényt is.